Ma reggel Újabb földrengés volt Magyarországon, ez ma már a negyedik volt

HÍREK Admin Thursday 12th September 2024

Az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium szerint további kisebb-nagyobb utórengésekre kell készülni.

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, szombat délelőtt földrengéseket észleltek hazánkban. Először Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt; pár perccel később Túrkeve közelében, majd csaknem másfél óra múlva Szarvasnál is földrengés történt – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának jelentése szerint 11.13 perckor a Békés vármegyei Gyomaendrődtől mintegy tizenegy kilométerre több településen földmozgást lehetett észlelni. Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez – tudatták.

Az obszervatórium később újabb közleményekben közölte, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevétől körülbelül három kilométerre 4,0 magnitúdójú földrengést mértek 11.16 perckor, és több településen érezték a földmozgást. Továbbá 12.51 perckor, a Richter-skála szerint 2,8-es erősségű földrengés volt a Békés vármegyei Szarvastól mintegy öt kilométerre. A földmozgást ez esetben is több településen érezhettek, de károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez. A délután folyamán utórengések jelentkeztek a térségben. Az obszervatórium közlése szerint Szarvas környékén 14:18 perckor egy 2,8 magnitúdójú, majd 14:21 perckor 3,5 magnitúdójú földrengés volt észlelhető. További utórengések várhatóak a térségben -jelezték.

A szeizmológiai obszervatórium közösségi oldalán folyamatosan beszámol a törtekről, és nyomonköveti azokat. Facebook-oldalukon több bejegyzésben is megjelent, köztük egy csabacsűdi család felvétele is, amint épp eléri otthonukat a nagy erősségű első földrengés.

Közel harminc másodpercig intenzíven remegett a kültéri kamerája egy családi háznak.

– A rengések pár perc elteltével pattantak ki, a felvételen jól látszik a földrengés intenzitása. Ezek a földrengések hazai viszonylatban jelentősek, ritkák, a lakosság széles körben érezte. A kisebb-nagyobb utórengések folyamatosak, a következő napokban még aktivitás várható. Bízunk abban, hogy anyagi károk nem keletkeztek – írta az obszertavórium posztjában.

A bejegyzéshes folyamotosan érkeznek a hozzászólások. Az egyik, településen élő nő azt írja, „folyamatosan érezni a rezgéseket már 6 volt, ami nagyobb”. Egy szarvasi lakos pedig azt írta, nekik a házukban „recsegett a mennyezet és a fal megreccsent”, egy másik személy a fotelben érezte, amin ült, mellé pedig egy olyan hangot is hallott, „mintha ledőlt volna egy fal, vagy valami a tetőre eset volna”. Egy másik lakos elmondása szerint az agyában érezte a rengést, és kocogott az ajtóban lévő üvegtábla, a csillár pedig lengedezett.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *