Már tudni – miben halt meg Maros Gábor

HÍREK Admin Sunday 15th September 2024

Múlt év októberében halt meg Maros Gábor, a Magyar Állami
Operaház és a József Attila Színház
színművésze. 75 éves volt.
De valahogy nem került nyilvánosságra mi okozta halálát,
pontosabban hogy is történt ez az egész.

Annyit tudtak barátok, ismerősök, kollégák, hogy már egy ideje
kórházban kezelik.
Vele beszélni nem lehetett, telefonját felesége kezelte, és ő nem
igazán volt közlékeny a témában.
Annyit mondott általában, hogy Maros Gábor gyengélkedik, ezért
orvosi kezelésre szorul.
Előző évben sztrókja volt a színésznek, amiből – saját állítása
szerint – teljesen felépült. Tudott járni,
beszélni, önállóan ellátta magát.

Sajnos utolsó kórházi kezelése alkalmával elkapta a koronavírust, és
legyengült szervezete ezzel már nem
tudott megharcolni, az okozta halálát.
Barátai, kollégái így emlékeztek rá:
„Egy zseni volt, az operettben az egyik legcsodálatosabb táncos,
énekes művész volt. Őstehetség.
Karinthy-darabban játszottunk együtt, a színpadon szárnyaltunk
együtt. Az igazságérzete miatt volt
mindig nehezebb számára a színpad. Többször cirkuszolt, ha valami
nem úgy volt, ahogy kellett volna,
igaza volt, de a közösség kirekesztette” (Rák Kati)

“Ha jól emlékszem, nagyjából másfél éve találkoztunk utoljára.
Annyi biztos, hogy akkor is
megnevettetett, ahogy mindig. Hihetetlenül jó humora volt. Vele
egy igazi mókamester távozott.” (Gór
Nagy Mária)
Maros Gábor amúgy néhány éve házasságban élt, bár volt egy
időszak,mikor párjával különváltak.
Majd 10 éve ismerték egymást, és elmondhatták magukról, hogy
jóban-rosszban kitartottak egymás
mellett.
Maros Gábornak már nem igazán voltak fellépései, nyugdíjából, ami
66 ezer forint volt nem sok mindent
tudott megadni az asszonynak. Több dolog hozzájárult
különválásukhoz, ám ezt a művész betegsége után
rendezték, s ismét összeköltöztek.
Szerencsére végül el tudta adni házát, így a megélhetési problémák
is rendeződtek.

De aztán jött egy újabb betegség, meg a covid, ami mindent
tönkretett…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *