Botrány! Köpni-nyelni nem tudnak a rajongók! Demcsák Zsuzsáról van szó…

HÍREK Admin Sunday 15th September 2024

Demcsák Zsuzsa tavaly jelentette be, hogy elváltak útjaik indiai férjével, Krishannal. Azután pár hónappal ezelőtt már sokkal boldogabbnak láthattuk a bájos műsorvezetőt, mintha belépett volna valaki az életébe, aki a boldogságot hozta. Most pedig közösségi oldalán a kezéről tett ki egy fotót, és ennyit írt a képhez:

“Gyűrű lesz rajta” Egy mosolygós ikont is tette mellé. Nyilván a követők azonnal találgatni fogják, hogy máris eljegyzés, vagy esetleg rögtön esküvő jött el Zsuzsa és kedvese életében.Egyik ismerőse azonban megerősítette lapunknak, hogy a TV2 műsorvezetője valóban sugárzik a boldogságtól az, ám egyelőre a barátainak sem sokat árult el a titokzatos hódolóról.

– Zsuzsát megviselte a válás, ami látszódott is rajta. Az utóbbi időben azonban nyoma sincs a szomorúságnak, újra sokat mosolyog, szinte már ragyog.

Amikor erre rákérdeztünk, elárulta, néhány hete valóban alakul valami egy titokzatos férfival, ám egyelőre többet nem volt hajlandó mesélni. Nagyon kezdetleges még a dolog, próbálja óvni ezt a kapcsolatot, de az látszik, hogy jó hatással van rá az udvarló.

Bízunk benne, hogy végre újra boldog lehet, mert a szíve mélyén ő is vágyik egy udvarias, biztonságot árasztó, komoly férfira – fogalmazott a műsorvezető egyik barátja. 

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *