Szijjártó Péter rendkívüli bejelentése – Ilyenre több mint 40 éve nem volt példa

HÍREK Admin Wednesday 11th September 2024

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban beszélt arról, hogy az Axiom Space amerikai vállalattal aláírhatják azt a szerződést, melynek alapján véglegessé válik, hogy Magyarország ismét embert küld a világűrbe.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter tárcavezető megérkezett Texasba, hogy aláírják a szerződést a NASA-val szorosan együttműködő Axiom Space vállalattal. Ennek nyomán válik ugyanis biztossá, hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején – írja az MTI.

A kormány nemrég arról határozott, hogy a magyar űripari stratégia keretében kutatót küld fel a Nemzetközi Űrállomásra, hogy ott harminc napon keresztül különböző eszközök használatát tesztelje, és tudományos kísérleteket hajtson végre.

Az elvégzendő feladatok listájának összeállításában a hazai űripari szereplők és egyetemek is részt fognak venni. Ezek a tesztek majd nagymértékben segíteni fogják a kifejezetten magas hozzáadott értékű, high-tech magyar iparágak fejlődését, legyen szó akár az egészségtudományról vagy bármely egyéb, a modern iparágakhoz kapcsolódó fejlesztésekről

– mutatott rá a miniszter.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy ezen expedíciót a magyar űrhajós négyfős nemzetközi csapat tagjaként hajtja majd végre.

Hogy pontosan mikor kerül sor az űrexpedícióra, az azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni

– tette hozzá. A miniszter elmondta továbbá, hogy jelenleg még négy magyar űrhajósjelölt van versenyben, ők idén októberben megkezdik Austinban és Houstonban a képzések, helyszíni tesztelések első fázisát, utána szűkül a lista két főre, és csakis közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *