Szörnyű veszteség! Most jelentették be! Meghalt Varga… – Nyugodjék Békében!

HÍREK Admin Wednesday 11th September 2024

Életének 66. évében, október 23-án elhunyt Varga Attila közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az innovációs folyamatok területi dimenzióinak és a tudásalapú gazdaságfejlesztés lehetőségeinek kutatója – közölte az MTA szerdán.


Varga Attila Budapesten született 1958-ban. A Janus Pannonius Tudományegyetem közgazdaságtudományi karán 1983-ban szerzett diplomát, majd 1989-ben ugyanott egyetemi doktori címet. A Nyugat-Virginiai Egyetem Közgazdaságtan Tanszékén 1997-ben doktorált. 2006-tól az MTA doktora, 2019-től pedig az MTA levelező tagja volt.

Varga Attila kutatásai során az innovációs folyamatok területi dimenzióit és a tudásalapú gazdaságfejlesztés lehetőségeit tanulmányozta. Az Amerikai Egyesült Államok innovációs rendszerének szereplői közötti tudásáramlások térbeli kiterjedésével kapcsolatos ökonometriai kutatásai úttörő jellegűek voltak.


Az Egyesült Államokra, az Európai Unióra, Magyarországra és Törökországra elkészített gazdasági modelljeivel elsősorban a tudásalapú fejlődést célzó szakpolitikák hatásait tanulmányozta regionális, nemzeti és nemzetek feletti szinten. A munkája eredményeként kialakított GMR földrajzi, makro- és regionális (GMR) modelljeit számos országban alkalmazzák.

2008-ban a Pécsi Tudományegyetemen megkapta a kiemelkedő oktató-nevelő munka elismeréséért adható Arany Katedra-díjat.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *