Most jelentették be! MA REGGEL a kötelező maszkviseléssel kapcsolatban, amit NEM AKARTUNK HALLANI… – RÉSZLETEK:

HÍREK Admin Friday 13th September 2024

Országszerte egyre több kórházban kötelező újra a maszkviselés, miután egyre több koronavírus-fertőzést mutatnak ki.

A víruskutató szerint a rizikócsoportba tartozó embereknek érdemes újra beoltatniuk magukat. Nyírő Gyula Központ: „A Nyírő Gyula Kórházban rengeteg a covidos, szerencsére megint bevezették a maszkhasználatot” – írta pár napja olvasónk, és valóban, a Nyírő Gyula Központ már október 10-én közölte, hogy „az észlelt Covid–19-esetek számának megemelkedése miatt elrendeljük a Lehel utcai telephely látogatók számára a sebészi maszk kötelező viselését!” Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház:

Nem ez az egyetlen egészségügyi intézmény, hol hasonló szabályozást vezettek be a fővárosban. A Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet október 18-tól szintén kötelezővé tette a maszkviselést a betegeknek, kísérőknek, látogatóknak is, írja a 444.hu.

„Kérjük a tisztelt vizsgálatra érkező betegeinket és kísérőiket, valamint a látogatókat, hogy a biztonságos és folyamatos betegellátás biztosítása, valamintaz intézményünkben fekvő betegeink érdekében szíveskedjenek maszkot viselni a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet telephelyein” – közölte a kórház. Nem csak a fővárosban, vidéki kórházakban is hasonló lépésekre kényszerült a vezetés.

Győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház: „Intézményünk Ápolási Osztályán Covid–19 megbetegedés okozta halmozódás miatt, 2023.10.18-tól határozatlan ideig látogatási tilalom van érvényben” – írta szerdán a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház, majd csütörtökön már a maszkviselés visszatértéről adtak hírt, az ok a Covid-fertőzések számának növekedés, írja az Ugytudjuk.hu.

„Az ősz beköszöntével a Covid–19 és egyéb légúti kórokozók okozta megbetegedések előfordulási gyakorisága is ugrásszerű emelkedést mutat.” Emiatt a kórházban a látogatóknak kötelező a kézfertőtlenítés és a maszk használata is az összes fekvőbetegosztályon.

Balassa János Kórház: Október 18-tól a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban is, az intézmény vezetése „az akut légúti tünetekkel orvoshoz fordulók számának növekedése miatt a betegek és kísérőik számára visszavonásig újra kötelezővé tette az orrot és szájat is eltakaró maszk folyamatos viselését, a Rendelőintézetben és az intézmény valamennyi ambulanciáján, szakrendelésén, az ezekhez tartozó vizsgálókban, valamint a várakozó és közlekedő terekben.”

Címlapfotó:illusztráció!

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *