Országos GYÁSZ! Villámként érte a hír Magyarországot! Most közölték József halálát
Október 4-én hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében elhunyt Csík József olimpikon gerelyhajító – számolt be róla az olimpia.hu.Csík József 1946. január elsején született Üllőn.
A Bp-i Petőfi, a TFSE és az Építők atlétája 1968 és ’76 között volt válogatott kerettag. 1970-ben és 1972-ben magyar bajnok lett, 1970-ben Olaszországban a főiskolás világbajnokságon (Universiáde) ezüstérmet szerzett. 1971-ben Helsinkiben 10. helyezést ért el az Európa-bajnokságon, az Európa-kupán az 1. helyet szerezte meg, majd 1972-ben kijutott Münchenbe,
az olimpián 12. helyen végzett gerelyhajításban. 1970 és 1973 között egymást követő négy alkalommal nyerte el a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet.Eredményes sportkarrierjét követően edzőként dolgozott, utána pedig nyugdíjazásáig a Magyar Képzőművészeti Egyetem „Kisképzőjében” testnevelő tanárként nevelte a sport és a mozgás szeretetére a diákokat – mutatta be Csík életútját az olimpia.hu.
Csík József temetése 2023. október 27-én 13 órakor lesz az Üllői Katolikus Temetőben (cím 2225 Üllő, Ócsai út).