Pusztít a halálos betegség Magyarországon is

HÍREK Admin Saturday 14th September 2024

Pusztít a halálos betegség, pedig kis odafigyeléssel elkerülhető: egyre több 40 év alatti kap szívrohamot.

Az élsportolók tragikus szívmegállása miatt került be a köztudatba, hogy fiataloknál is előfordulhat hirtelen szívhalál. A kutatások szerint egyre több átlagos életet élő 40 év alatti kap szívinfarktust. A szeptember 29-i Szív Világnapja kapcsán kardiológusok hívták fel a figyelmet a jelenségre, az okokra és a megelőzésre.

Meglepően sok, átlagban napi 70 hirtelen szívmegállás történik Magyarországon, az érintettek egy részének életét meg tudják menteni azonnali újraélesztéssel, többségüknél ugyanis elektromos hiba miatt szűnik meg a szív dobogni. Ez különbözik a szívrohamtól, ami akkor következik be, ha a szívbe irányuló véráramlás részben vagy teljesen leáll.

szívinfarktus népegészségügyi jelentősége hazánkban is ismert: évente átlagosan 15 000 beteget kezelnek infarktus miatt, és mintegy hatezren halnak bele. A szívbetegségek tekintetében még rosszabbak a hazai adatok, 2020 óta több magyar veszti életét emiatt, mint amennyien a daganatos betegségek következtében hunynak el. 

A szívinfarktus a hiedelmekkel ellentétben nem csak az idősebb korosztályt érinti, egyre több tanulmány bizonyítja, hogy folyamatosan nő azoknak a fiataloknak a száma, akik szívinfarktuson vagy szívmegálláson esnek át. Egy 2000–2016 között végzett amerikai kutatás megállapította, hogy a szívinfarktuson átesettek közül minden ötödik negyven év alatti. Az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának adatai szerint az elmúlt tíz évben évente két százalékkal nőtt azoknak a száma, akik negyvenéves koruk alatt szívrohamot kaptak. Ugyanakkor túlélési esélyük jobb, felépülésük gyorsabb mint az idősebbek esetében, mivel szervezetük erősebb és alig vannak társbetegségeik. 

A koronavírus is megnövelte a fiataloknál a szívbetegségek számát: a Journal of Medical Virology folyóiratban megjelent 2022-es tanulmány szerint a szívinfarktus okozta halálozások aránya 14 százalékkal nőtt a járvány első évében, főleg a 25 és 44 év közötti felnőttek között, mert a vírus aktiválta a gyulladásos reakciókat a szervezetben, ez vérrögök kialakulásához vezetett, amelyek a szív- vagy tüdő artériákba jutva embóliát vagy infarktust okoztak.

Rizikótényezők

A fiatalkori szívinfarktus valószínűségét többek között az alábbi tényezők növelhetik:

  • Családi hajlam: a szülők, nagyszülők között jelentkező szívroham megnöveli az esélyét a szívroham kialakulásának, mivel egy alkati tényezőről van szó.
  • Droghasználat: elsősorban a kokain és az amfetamin jelentős mértékű használata okozhat hirtelen szívrohamot.
  • Betegségek: a korai magas vérnyomás és a cukorbetegség növelhetik a fiatalkori szívinfarktus kialakulásának esélyeit.
  • Dohányzás: a dohányfüst aktív és passzív belélegzése nagyon káros a szívre, ezért a jelentős mértékű dohányzás már akár 40 éves kor alatt is hozzájárulhat a szívroham kialakulásához.
  • Magas koleszterinszint: a magas LDL-koleszterin- és vérzsírszint nagyban felelős az erek beszűkítéséért, mivel a koleszterin és a zsírok plakk formájában lerakódnak az érfalakra. A magas vérzsírszint elsősorban az étrend miatt alakul ki, ennek a szintjét diétával lehet csökkenteni. 
  • Túlsúly: ez elsősorban magas vérzsírszintet és magas koleszterinszintet szokott okozni, valamint összefüggésben áll a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásával is. Már kismértékű fogyással is nagymértékben csökkenthető a szívroham kialakulásának kockázata. 

A fiataloknál ritkán állhat a háttérben vérellátási zavar, érfejlődési rendellenesség. A nőknél például természetes vagy gyógyszer okozta hormonális véralvadási zavar következtében is felléphet infarktus. Az ilyen készítményeket, fogamzásgátlót szedő nők esetében ezért is javasolják az orvosok a dohányzás kerülését. 

A leginkább veszélyeztetett csoport, akiknek a családjában előfordult szív- és érrendszeri betegség, infarktus vagy stroke, számukra különösen fontos a felsorolt rizikótényezők csökkentése. 

Túl sokat várnak a segélyhívással

A szívroham bekövetkezésének tünetei leggyakrabban az alábbiak:

  • mellkasi fájdalom – nyomás, merevség, szorító, sajgó érzés a mellkasban, a karokban,
  • gyomorpanaszok – hányinger, hasfájás,
  • légszomj,
  • hideg verejtékezés,
  • kimerültség,
  • szédülés.

A leggyakoribb tünetek hirtelen és együttes jelentkezésekor nagy esély van rá, hogy a panaszokat szívroham okozza. Ilyenkor a minél előbbi sürgősségi osztályra való eljutás és gyors kezelés életet menthet, az infarktusért felelős ér elzáródásának mielőbbi megnyitásával.

hezitációs idő a fiataloknál jóval hosszabb, akár 3 óra is eltelhet a tünetek észlelése és a mentő hívása előtt. Szívroham gyanúja esetén a szívkatéteres centrumba szállítják a beteget, ahol jellemzően azonnal elvégzik a beavatkozást, ennek köszönhetően 50 százalékkal több ember életét tudják megmenteni itthon, mint tíz évvel ezelőtt. Az országos protokoll előtt, a 90-es években Magyarországon jóval magasabb volt a szívrohamot követő, vagy az egy éven belüli elhalálozás aránya. 

Nemzetközileg rosszul állunk

Magyar kardiológusok beszámolói szerint annak ellenére, hogy mind az eljárás mind a gyógyszeres terápia sokat fejlődött az elmúlt harminc év során, a betegek, mikor gyógyultnak érzik magukat, gyakran elhagyják gyógyszereiket, visszatérnek egészségtelen életmódjukhoz, amivel egy újabb infarktust kockáztatnak. A szív-érrendszeri katasztrófát követően pedig élethosszig tartó gyógyszeres terápiára van szükség. 

Több évet nyerhetünk a dohányzás abbahagyásával

Gyakorlatilag elszívjuk a szívünket, ami uniós szinten is súlyos probléma.

A nemzetközi összehasonlítás szerint Magyarországon az emberek fiatalabb korban kapnak szívrohamot, mint Svédországban vagy Svájcban. Ebben közrejátszik, hogy az Európai Unió országa közül elhízás tekintetében a másodikak vagyunk, ami magával vonzza a magas koleszterinszintet és egyéb olyan társbetegségeket, mint a magas vérnyomás vagy a diabétesz, amely fokozott kockázatot jelent a szívrohamra, mivel érfalkárosodást okozhat. A szintén infarktus-regisztert vezető Egyesült Királysággal összehasonlítva is rosszabbak az itthoni adatok, míg a magyar lakosság 25 százaléka dohányzik, addig ez a szigetországban a tíz százalékot is alig éri el. A hosszan tartó dohányzás pedig érszűkületet, érelmeszesedést okoz.

A gyilkos stressz

A tartós feszültség a szívünkre is hatással van, gyulladást válthat ki a koszorúerekben növelve a vérrögök kialakulásának kockázatát, a folyamatosan magas adrenalin- és kortizolszint következtében magas vérnyomás alakulhat ki. A stresszes életet élők között ezért van sok szívbeteg, az Amerikai Pszichológiai Társaság kutatása szerint a 22–39 évesek élnek túlhajszolt életet. Feszültségoldásként testmozgást javasolnak, aminek következtében endorfin szabadul fel, a gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hormon fokozott termelődése utat enged a boldogságérzetet kiváltó dopaminnak. A természetben eltöltött idő szintén jótékony hatással van a mentális egészségre, csakúgy mint a számunkra kedvező társaságban, családi, baráti közegben, vagy örömteli tevékenységekkel, alkotással eltöltött idő. A szakemberek a krónikus stresszben élők számára javasolják, hogy sajátítsanak el megfelelő lazító, meditációs technikákat. 

A szívünknek kedvez

Az egészséges életmód részeként már a korai szívproblémák megelőzésre javasolják a szakorvosok a káros hatások, dohányzás, alkohol, drog kerülése mellett a kevés cukrot, sót tartalmazó, zsírszegény étkezést. A kardiológusok ajánlása szerint szívünk érdekében a sovány húsok, csirke, pulyka, hetente legalább 1-2 alkalommal pedig a hal fogyasztását érdemes előnyben részesíteni. Az Amerikai Szív Társaság álláspontja szerint a legegészségesebb olaj a repceolaj a magas ómega-3 zsírsav-tartalma miatt, de az olívaolaj és a napraforgóolaj használata szintén beépíthető a mindennapi étrendbe.

A többszörösen telített, állati eredetű transzzsírok minimális fogyasztását javasolják, a vaj helyett pedig inkább a növényi eredetű margarint. A teljes kiőrlésű gabonák, a változatos színű zöldségek a bőséges folyadékfogyasztás szintén kedvezően hat a szervezetre, segít a rossz koleszterin kiürítésében, a banán és az édesburgonya pedig bővelkedik a szívet védő káliumban, csakúgy, mint magnéziumban az olajos magvak. 

A testmozgás növeli az erek rugalmasságát, stabilizálja a vérnyomást, erősíti a szívizmot, gyulladás- és koleszterincsökkentő hatással is bír. Ebből adódik, hogy az aktív életmódot élőknek a koszorúér-betegség kialakulására feleakkora az esélyük. Optimálisan napi 30 perc testmozgást, de legalább heti 150 perc mérsékelt intenzitású aerob mozgást javasolnak kardiológusok a szív- és érrendszeri egészség javítására.                   

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *