Orbán Viktor szombat reggeli bejelentései:

HÍREK Admin Sunday 15th September 2024

Nem elég, hogy a fuvarozási, logisztikai szektor komoly munkaerőhiánnyal küzd, októbertől az útdíjak is 17 százalékkal emelkednek, emellett januártól egy környezetvédelmi díjat is fizetniük kell. A gázolaj árának emelkedésével ez már egy olyan jelentős költségnövekedést jelent, amit a cégek nem vehetnek félvállról, hanem be kell építeniük az áraikba: vagyis az várható, hogy ezt mi, a hétköznapi vásárlók is megérezzük. Körbejártuk az útdíjemelés és a gázolajár-robbanás kérdését a fuvarcégek szempontjából, és nincsenek biztató híreink.

Nem csak a benzin és a gázolaj, hanem az útdíjak is emelkedni fognak hamarosan, ennek pedig az az oka, hogy az útdíjakat októbertől akkora mértékben emelik, amennyi az adott évben a júliusi infláció volt – vagyis októbertől 17,6 százalékkal kerül majd többe a fuvarozóknak, hogy árut szállítsanak szerte az országban. A megkérdezett szakértő szerint azonban nem csak ez, hanem a környezetvédelmi díj januári életbe lépése, valamint a fuvarosokat érintő gázolaj jövedéki adójának emelkedése is arra kényszeríti majd a szektorban tevékenykedő cégeket, hogy árat emeljenek – ezt pedig a végpontban mi, a hétköznapi vásárlók is megérezzük majd a boltokban. Mi következik most, és milyen bajok vannak még a szállítmányozásban?

Jöhet a 700 forintos benzin

Azt már decemberben, a benzinárstop kivezetése után tudta minden magyar, hogy a jelen gazdasági helyzetben jó időre vége van az olcsó benzin korszakának, pláne annak, hogy a szomszédos országokból is hozzánk járjanak tankolni az emberek. Idén tavasszal azért még elviselhető mértékben csordogált a benzin és a gázolaj ára – ennek viszont a lapunk által megkérdezett szakértő szerint most vége van.

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője korábban azt mondta a Pénzcentrumnak: nemhogy árcsökkenés következne, hanem még nőni is fog a benzinár akkor is, ha a nemzetközi helyzet normalizálódik – ez ugyanis az egyik okozója volt a benzin robbanásszerű drágulásának.

A piac most arra vár, hogy az OPEC-országok tényleg meglépik-e szeptember elsejétől a kínálatcsökkentő lépéseket, a magas kereslet és kínálat okozta ugyanis azt, hogy a Brent-olaj ára az elmúlt hetekben jelentős mértékben megnőtt, most 85 dollárba kerül egy hordó. De ha ez meg is történik, annak árcsökkentő hatása szintén nem lesz, az OPEC is azért készül erre, mert most már az árstabilitás megteremtése a legfőbb cél. Ha viszont tényleg csak stabilitás történik, az azt jelenti, hogy árcsökkenéssel biztosan nem számolhatunk sem rövid-, sem középtávon: nagyon úgy néz ki, hogy hozzá kell szoknunk a 600 forint fölötti benzin- és gázolajárhoz

– fogalmazott a szakértő. A benzin és a gázolaj árának durva és gyors emelkedéséről korábban részletesen is írtunk, ezt a cikket itt olvashatod el újra:

Brutálisan megemelkednek a díjak és az árak

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára egyáltalán nem kertelt: tételesen lebontva számolt be arról lapunknak, hogy milyen többletköltségek várnak már októbertől a fuvarozással foglalkozó cégekre.

Több olyan költségnövekedéssel is számolniuk kell a fuvarozóknak már októbertől, amelyek a vállalat működésében azonnal meg fognak jelenni. Egyrészt ott van az, hogy az útdíjak 17,6 százalékkal, vagyis a júliusi infláció mértékével emelkednek majd, és három hónappal később, januárban életbe lép az európai országokban már régebb óta működő környezetszennyezési díj is – ez magában foglalja többek között a zajszennyezést és a CO2-kibocsátás mértékét is. Ez utóbbi esetben az jelent problémát, hogy a kiszámítási egyenletről, a jogalkotó ilyen irányú akaratáról még semmit nem tudunk, csak tapogatózni tudunk: Németországban ez a díj 81 százalékos, ami várhatóan itthon azért nem lesz ekkora, de mi a NiT Hungary-nál úgy számolunk, hogy ez a díj is egy újabb 20-30 százalékos többletköltséget jelent majd a fuvarozóknak

– fogalmazott a Pénzcentrum megkeresésére adott válaszában Dittel Gábor. Hozzátette azt is: a gázolajárak növekedésének inflációgerjesztő hatása miatt szeretnék, ha a kormány átgondolná azt a rendszert, hogy az inflációval azonos mértékben növekedjenek az útdíjak is.

Határozott álláspontunk, hogy az éves inflációkövető útdíjemelés ellentétes a kormányzat inflációcsökkentést célzó méltányolható gazdaságpolitikai törekvéseivel, ezért figyelemmel a gázolajárak alakulásának várható inflációgerjesztő hatására is – azonnali kormányzati egyeztetést szorgalmazunk az automatikus inflációkövető útdíjemelés indokoltságának, és a hazai közúti fuvarozói versenyképességre gyakorolt hatásainak felülvizsgálata céljából

– tette még hozzá a főtitkár az útdíjak emelkedéséhez.

Hasonlóan látja a helyzetet Böröndy Levente, a Waberer’s International Nyrt. operációs igazgatója is. Ő is attól tart, hogy a fuvarozóknak árat kell majd emelniük, mert a költségnövekedéseket nem nyelhetik le teljes egészében a cégek.

Ekkora mértékű költség növekedést a szektor önmagában nem képes kitermelni. Figyelembe véve a júliusi inflációs adatunkat, amely 17,6% volt, vélelmezhetően Magyarországon október hónapban ekkora mértékben fog növekedni az útdíj, amelyet 2024 elején egy újabb emelkedés követ majd a környezetvédelmi besorolás változás miatt. Üzemanyagár szempontjából a Brent hordónkénti ára júliusi mélypontját követően újra jelentős emelkedésbe kezdett, és a szakértők is csak félve bocsátkoznak előrejelzésbe ennek tetőzéséről. Az idehaza bekövetkező jövedéki adó-változás is negatívan befolyásolja a költségek alakulását

– mondta lapunknak Böröndy. Azt is hozzátette, hogy szerinte az áremelkedés is drasztikus lesz emiatt: legalább az ötödével magasabb árakkal számol, mint ami a jelenlegi árakat illeti.

Az áremelkedés mértékét sokszor a kereslet – kínálat alakulása befolyásolja, gondolok itt főként a megmozgatandó árutömegre, illetve a piacon rendelkezésre álló szabad kapacitásra. Eltérő költségszerkezettel rendelkeznek a fuvarozó cégek, de nagyságrendileg elmondható, hogy a felmerülő költségek 30-35%-t az üzemanyagár, illetve 28-30%-át az útdíj teszi ki. Jól látszik, hogy ezt a terhet át kell tudni terhelni a megrendelőkre, amely emelkedés az ellátási lánc végén a termékek árában is jelentkezni fog. Úgy gondolom, hogy a negyedik negyedév közepétől ennek az árfelhajtó hatásnak érvényesülnie kell, és a fuvarozó- szállítmányozó cégek közel 20% emeléssel fognak megjelenni a piacon

– tette hozzá a Waberer’s operatív igazgatója.

Mi is megérezzük, ha nem is vagyunk sofőrök

Dittel Gábor azt is kifejtette, hogy az áremelkedésekkel és az útdíjak növekedésével a fuvarozó cégek előtt nem maradt más út, minthogy maguk is árat emeljenek, ezt azonban már a vásárlók is érezni fogják.

A cégeknek az is gondot jelenthet, hogy a környezetszennyezési díj januári életbe lépésével egy időben várható az is, hogy a gázolaj jövedéki adója is megemelkedik, ami újabb jelentős árnövekedést hoz magával. Emellett a már említett útdíjnál a jogalkotó arra készül, hogy az eddig a kamionokra vonatkozó J4-es kategória mellé bevezeti az J5-öst, mely az öttengelyes járművekre vonatkozik majd – és a kamionok öttengelyesek. Mindezen költségnövekedések mellett elképzelhetetlennek tartom, hogy ne emelkedjenek az árak a boltok polcain is, hiszen nehezen tudnánk mondani egy olyan szektort, amely nem igényel szállítmányozási tevékenységet. A fuvarcégek egyszerűen nem tehetnek mást: ha nem akarnak tönkremenni, akkor a költségnövekedések 100 százalékát be kell építeniük az áraikba

– mondta el a főtitkár. Kifejtette még lapunk kérdésére azt is, hogy a szektorban továbbra is súlyos gondot jelent a munkaerőhiány, és dolgoznak azon, hogy minél többen akarjanak elmenni sofőröknek – ám ez, ahogy sejtetni is engedte, nem egy nap lesz, mire megoldódik.

Jelentős a szektorban a munkaerőhiány, melyet azzal lehetne ellensúlyozni, hogy bért fejlesztenek. A napidíjakat korábban emeltetni tudtuk a kormánnyal – ez természetesen a munkáltatónak újabb költség – , nem kizárt, hogy a munkaerő árában is feljebb kell lépni, ha meg akarjuk tartani a sofőröket. Bevezettük a személyiköltség-indexálási rendszert, monitorozzuk az ajánlatokat, jövedelemnövekedést, és úgy számolunk, hogy a harmadik negyedévben 12,2%-os átlagos bérfejlesztésről volt szó a cégeknél. Egyszerűbben fogalmazva: ha elfogy a gépkocsivezető, akkor nem lesz liszt a polcokon. De ez az emelés sem elég: valami más technika kellene, megkeresni a fiatalokat, akiket ez érdekelhet. Vissza kell hozni az államilag finanszírozott képzést a sofőrszakma esetében, mi pedig az elmaradt térségekbe is igyekszünk eljutni, folyamatosan toborzunk. Örömhír, hogy a kormány gondolkodik a B kategóriás jogsi támogatását, de hát ez csak alap ahhoz, hogy elinduljon valaki, szaktanfolyamokon szerezze meg azt amit kell – rengeteg ilyen engedély és követelmény van, versenyképes munkavállalóvá pedig csak akkor válhat valaki sofőrként, ha ezeket a tanfolyamokat, szakképzéseket végigjárja

– zárta gondolatait a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára.

Böröndy Levente ehhez még azt tette hozzá: nem csak itthon jellemző a sofőrhiány, és emelkedhet is a fluktuáció, de nem kizárólag a cégeken múlik az, hogy mennyire.

A gépjárművezetők helyzete az elmúlt egy évben nem változott: mind európai szinten, mind Magyarországon egyre súlyosbodó probléma a munkaerőhiány. Saját példából kiindulva: az elmúlt két évben drasztikusan emelte a Waberer’s a gépjárművezető béreket, függetlenül a piaci helyzettől. A béremelésen túl koncentráltabban foglalkozunk a munkakörnyezet javításával, illetve a jövő gépjárművezetőinek képzésével. Igen, természetesen lehet, hogy emelkedni fog a fluktuáció, de azt gondolom, mind a változás mértékét és annak lehetőségét a 2023-as év hátralévő része fogja meghatározni

 – mondta a Waberer’s operatív igazgatója.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *