Változik a családi pótlék? Helyette EZT az új kártyát kapnák a családok, itt a családi kártya?

HÍREK Admin Thursday 12th September 2024

A Jobbik családi kártyát vezetne be, és ezen keresztül folyósítaná a családi pótlékot, amelyet a duplájára is emelne – mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője egy szombati sajtótájékoztatón.Kárpát Dániel az iskolakezdési támogatások tükrében elégtelennek nevezte a kormány azon intézkedését, hogy a szeptemberi családi pótlékot korábban, augusztus végén utalja.

Hangsúlyozta:

családi kártyán keresztül dedikáltan az iskolakezdéshez a családi pótlék kétszeresének megfelelő összeget kellene utalni az érintetteknek. Kijelentését azzal indokolta, hogy a családi pótlék értékének több mint fele már elpárolgott az infláció miatt, a kártyát pedig azért tartja fontosnak, mert így az azon lévő összeget kifejezetten alapvető élelmiszerre, gyermeknevelési cikkekre, a gyermek szellemi és kulturális épüléséhez szükséges termékekre lehetne fordítani, szerencsejátékra, dohányra, élvezeti cikkekre azonban nem.

A politikus azt mondta: garantálni szeretnék, hogy a gyermek érdekében hasznosuljon ez a támogatás.

Mennyi az annyi?
Mint ismert, hazánkban 2008 óta nem emelték meg a családi pótlékot, az összegek az alábbiak szerint alakulnak:

Egygyermekes család esetén 12 200 Ft

Egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 13 700 Ft

Kétgyermekes család esetén (gyermekenként) 13 300 Ft

Két gyermeket nevelő egyedülálló esetén (gyermekenként) 14 800 Ft

Három- vagy többgyermekes család esetén (gyermekenként) 16 000 Ft

Három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén (gyermekenként) 17 000 Ft

Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetén 23 300 Ft

Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket egyedül nevelő esetén 25 900 Ft.

Friss Novemberre csökken az infláció, és jöhet a plusz pénz a nyugdíjasoknak!

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *